Változás a szülői felügyelet és a váltott gondoskodás körében!

 
Amint már megszokhattuk, új év, új szabályok. 2022. január 1-én hatályba lépett a Polgári törvénykönyvnek a szülői felügyeleti jogra vonatkozó változása, mely minden bizonnyal az összes olyan bontóperben nagy jelentőségű lesz, ahol közös kiskorú gyermekek vannak. A változás a váltott gondoskodást is érinti. 



Minden házasság felbomlásának legfontosabb kérdése, hogy mi lesz a gyermekekkel. Az ő sorsukról megnyugtatóan kell gondoskodni. A változás lényege, hogy a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás már nem csak a szülők egyetértése esetén lesz lehetséges, mint eddig. Ez egy nagyon lényeges dolog, hiszen eddig nem volt lehetőség arra, hogy valamelyik fél egyezség nélkül sikerrel terjesszen elő akár közös szülői felügyeleti jogra, akár a váltott gondoskodásra vonatkozó kereseti kérelmet, amit a szülők előszeretettel használtak ki egymás ellen nyomásgyakorlásra. Természetesen a bíróság valószínűleg nagy körültekintéssel fogja vizsgálni, hogy fennállnak-e a feltételek ezek megállapításához. Mindenekelőtt a kiskorú gyermek érdekét kell nézni minden esetben. Ekörben a szülők lakóhelyére és minden egyéb részletkérdésre is figyelemmel kell lenni. A gyermek ellátásához bizonyos személyi és tárgyi feltételek is szükségesek.
Fontos tudni, hogy önmagában a közös szülői felügyelet nem jelent egyben váltott gondoskodást is. Csak az esetek egy kisebb részében élhető a gyerek számára, hogy ugyanannyi időt töltsön mindkét szülőnél. Nagyon fontos ilyenkor a nevelési elvek megegyezése, a szülők lakóhelyének távolsága, valamint természetesen a szülők és a gyermek közötti kapcsolat. A váltott gondoskodás nem jelenti feltétlenül, hogy egyik szülő sem fizet tartásdíjat a másiknak. Lehetőség van ez esetben is kiegészítő tartásdíj megállapítására, hiszen a jövedelmi, vagyoni viszonyok nagyon eltérőek lehetnek.
Egy nagyon fontos dolog, hogy ez az új jogszabály csak a 2022. január 1-ét követően indult eljárásokban alkalmazható, hiszen ez egy anyagi jogi változás. A már lezárult perek esetén természetesen van lehetőség, hogy amennyiben kellő indok áll fenn, a szülői felügyelet újra szabályozása iránt eljárás induljon. Gyakorlata még nincs az új jogszabálynak. Ügyvédként arra számítok, hogy a bírói kar nagy körültekintéssel fog eljárni a közös szülői felügyelet és főként a váltott gondoskodás elrendelése körében. Varhatóan a felek egyezségkötési hajlandóságára lesz inkább nagy hatással a jogszabályváltozást. Egyre szélesebb körben nyer teret a közös szülői felügyelet, mely megfelel az európai tendenciáknak is. Nagyobb hatás némi idő elteltével várható, amikor ezekhez a változásokhoz a társadalom attitűdje, a szülői felelősségvállalás és a válási morál hozzáalakul. Fontos megérteni, hogy a szülők nem a gyermeküktől, hanem egymástól válnak. Együttműködésre, együtt gondolkodásra van szükség a gyermekek érdekében és ez sokszor nagyon nagy nehézséget okoz, főként egy rendkívül megromlott kapcsolat esetén. Ilyenkor szükség van a külső segítségre, hozzáértő ügyvédre, mediáció igénybevételére.
 
 
Jelen írás nem minősül ügyvédi tanácsadásnak. Konkrét ügyével kapcsolatban kérjen konzultációs időpontot!
 




2022-01-10





nyitolap szakterületek letöltés ajánlatkérés